2015. május 25., hétfő

06.rész

Sziasztok, régen jelentkeztem, de ma nagyon kiharcoltam, hogy új részt tegyek fel. A részről annyitt, hogy eddig ez a kedvenc részem, de még lehet, hogy ez változni fog. A kövi részt nem tudom mikor hozom, mert vagy 3 hétre be vagyok havazva viszont a nyáron sűrübben fogok majd jelenkezni addig is kitartást !


Viszonylag korán keltem. A telefonom kijelzője 8:30-at mutatott. Mosolyogva kinyújtóztam az ágyon és újra lejátszottam a tegnapi jelenetet. Felkeltem, majd lezuhanyoztam . Frissen sétáltam ki a szobából és mentem volna le a konyhába, amikor megtorpantam. A lépcső mellett egy hatalmas korlát volt. Mindig is le akartam csúszni egy ilyenen. Gyorsan felültem rá majd gondolkodás nélkül csúszni kezdtem.

Valami fantasztikus volt, mint egy nagy csúzda, csak sajnos nem számítottam a végével. A szemem becsukva vártam a becsapódást. Hangosan nyekkenve estem valakire. Kinyitottam a szemem és két gyönyörű kék szem nézett vissza rám. Louis elnevette magát, mire belőlem is kitört a röhögés. Az arca csak pár centire volt tőlem , szinte éreztem a lélegzetét is.

-Bocsi !- jöttem zavarba, majd lemásztam róla és felsegítettem a földről.

-Semmi baj,- vigyorgott rám reklámba illő vigyorával- én se bírtam ennek ellenállni  először !

-Akkor nem én vagyok egyedül ennyire őrült .- nevettem el magam kínosan – Hogy-hogy fent vagy ?

-Reggeli edzés. – mondta majd követett a konyhába- És te ?

-Nem vagyok az a sokáig alvós típus- vontam meg a vállam – Na meg kezdtem megéhezni is.

-Akkor összeüthetünk valamit, hisz én is megéheztem már. Na meg a srácoknak is csinálhatnánk. Mit ennél ?

-Palacsintát ! – vágtam rá gondolkodás nélkül

-Oké, akkor lehetsz a kuktám, én pedig  leszek a főszakács. – mondta, miközben előpakolta a tálakat  és a hozzávalókat.

-Hé ! Inkább te leszel a kukta !- mondtam majd kikaptam a fakanalat a kezéből- Én ugyis jobb palacsintát csinálok !

Vigyorogva felhúzta az egyik szemöldökét.

-Ó, igen ? – kérdezte sejtelmes mosollyal   

-Igen ! –mondtam győztesen

Alig kaptam észbe már egy marok liszt került az arcomba. Gyorsan kitöröltem a szememből, majd a nevető Louishoz dobtam a tálban lévő lisztet. Erre elkezdődött a csata, a liszt után jöttek a tojások, kristálycukor és minden ami az asztalon volt. Louis előkapta a csoki szirupot, mire én a tejszinhabb után nyúltam és így álltunk felfegyverkezve egymással szemben.

-Ragd le szépen azt a tejszinhabott ! – mondta Louis mire az egész arcát ellepte a tejszinhabb. Menekülni kezdtem. Louis utánam lépet és elkapta a karom, de rálépet egy tojás maradékra így sikeresen elcsúszott a padlón magával rántva engem is.

Röhögve feküdtünk egymás mellett lisztesen, tojásosan, csokisan és minden más dologgal amit az előbb egymásra dobáltunk. A nevetés egy idő után elhalkult és mi már csak egymást néztük. Louis mélyen a szemembe nézett majd átsiklott egy pillanatra a számra. Szinte éreztem ahogy az arca közeledik felém.

-Itt meg mi történt ?!? –lépett be Liam a konyhába.

Louis és én egymásra néztünk.

-Ő volt az ! –mondtuk egyszerre és mutattunk a másikra.

Liam hitetlenkedve rázta a fejét.

-Rosszabbak vagytok mint két óvodás ! Menjetek fel mosakodni, majd én rendet rakok.
 

-Köszi Liam. – mosolyogtam rá, majd követtem Louist fel a lépcsőn. A folyosón egyszerre álltunk meg a nagy tükör előtt,majd megint kitört belőlünk a röhögés. Louisnak ragadt a haja a tejszinhabbtól , össze-vissza ált és meg volt száradva. Az arcán cukor és tojás maradék volt. Az én fejem tiszta liszt és csokiszirup volt. A hajamban még egy tojáshéj is volt amit Louis röhögve vett ki.
-Jól, ál neked a tejszinhabb ! – mondtam mosolyogva.
-Neked meg a liszt ! –vigyorgott rám a tükörben.
-Na menjünk zuhizni ! –fordúltam meg.
-Együtt ? –kérdezte Loius pervez mosollyal
-Külön ! –nevettem majd drámaian rácsaptam az ajtót.

 

2015. május 2., szombat

5. rész

  Sziasztok, megint én ! Itt az új rész és ahogy ígértem kárpótlásul iszonyat hosszú lett, de remélem ez nem baj. A részről annyit, hogy Hana megismerkedik a srácokkal. Jó olvasást ! (Már ha vagytok :( )

Hana

A furgonban is sötét volt, de egy idő után hozzászokott a szemem így körbe tudtam nézni. Három ember hátul volt velem egy pedig vezetett. Hirtelen ismerős illat csapott meg, de nem ugrott be, hogy honnan ismerős. Kapálóztam, rúgtam, mocorogtam, de hiába. A szám még mindig be volt fogva, így megharaptam, hogy engedjen el.


-Basszus, ez harap !- szolt a kéz tulajdonosa majd elkapta a kezét a számról.

-Biztos jó ötlet volt ez ?- kérdezte a mellettem lévő fiú.

-Nyugi, mindjárt megérkezünk - szolt az aki vezetett.

-Hova visztek ?- kérdeztem kétségbeesetten.

-Az legyen meglepetés ! - szólt vissza majd pár perc múlva megállt a furgon.

Az egyik fiú felkapott, de nem erősen, ebben volt valami gyengédség. Bekötötték a szemem, majd vittek valahova. Ajtócsapódás hangja, bent vagyok valahol.

Egyszer csak egy ismerős hangot hallottam tizenegy óráról.

-Hol voltatok ?  Elmentek it... Mi a franc ?!?- gondolom most vett észre.

-Meglepetés !- kiáltotta a négy fiú, majd levették a kendőm. A hírtelen jött világosságot kicsit szoknom kellett ezért pislogtam párat, majd megláttam Niallt.

-Niall !- kiáltottam- Téged is elraboltak ?

Niall rám mosolygott, majd gyilkos szemekkel az elrablóimra nézett.

-Ti meg vagytok húzatva ?!?-kiabált- Miért kellett elrabolni ?

Amíg veszekedett addig felnéztem az elrablóimra. Már nem volt rajtuk maszk. Szélül egy fekete hajú, csoki barna szemű srác állt, mellette egy szintén barna szemű, barna hajú izmosabb fiú állt, utánuk egy tök helyes srác barna haja borzosan, kék szemei huncuttan csillogtak és gyönyörű mosolya, majd utána aki tartott az nem volt más mint Harry. Gyönyörű zöld iriszeit az enyémbe fúrta, tincsei borzosan lógtak a szemébe. Alig volt köztünk pár centi, sőt a karjaiban voltam. Ismerős illata újra megcsapott. Picit beleborzongtam, majd inkább újra Niallra figyeltem, aki még mindig veszekedett. Harry letett, majd odaszaladtam Niallhoz és szorosan megöleltem. A szemem megtelt könnyel ahogy a régi Niall illatot beszívtam. Eszembe jutott minden emlék. Nem akartam újra elveszíteni a legjobb barátomat, nem akartam elengedni. Gyengén eltolt magától, de nem engedett el, mintha tudta volna, hogy ezt akartam, majd jól végigmért.

-Mennyit változtál !-mondta mosolyogva.

-Te is !-nevettem el magam- Szőke vagy !

Erre ő is felnevetett. Majd újra megölelt. Hangos torokköszörülés zavarta meg az ölelkezésünket. Megfordultam, majd négy kíváncsi tekintet szegeződött ránk. Erre eszembe jutott, hogy az előbb majdnem sokkot kaptam annyira meg voltam illyedve így én is szúrós szemmel néztem az elrablóimra.

-Gondolom ismered őket. -mondta Niall kezével a négy fiúra mutatva.

-Ismernem kéne őket ?-kérdeztem mire mind az öten összevonták a szemöldöküket és értetlenül néztek rám.

-Nem hallottál rólunk ?-kérdi a fekete hajú.

-Nem !-mondtam határozottan. Nem értem, honnan veszik, hogy ismernem kell őket ?

-Akkor gondolom azt se hallottad, hogy One direction. -mondta Niall.

-Uh, de ! - mondtam mire felkapták a fejüket- Valami pop banda akiért mindenki oda van, meg csorgassák utánuk a nyálukat. De hogy jön ez ide ?

A srácok kicsit sértetten néztek rám.

-Hana,-szólt Niall- had mutassam be neked a barátaimat. Zayn Malik, Liam Payne, Louis Tomlinson és Harry Styles. Mi vagyunk az One direction !

Most rejtem volt a sor, hogy ledöbbenjek. Most komolyan ők az a bizonyos 1D ? És Niall mindvégig benne volt ? Ahogy Harry is ?

-Na ne !-mondtam megrökönyödve- Huh, jó tudni !

Kínosan felnevettem.

-Srácok- folytatta Niall- Ő itt Hana Ross, gyerekkori legjobb barátom. Na de most térjünk vissza arra, hogy minek kellet elrabolni ?!?

-Uh, fel kell hívnom Perriet !-mentette ki magát Zayn és felszaladt a lépcsőn.

-Nekem egyeztetnem kell Paulal !-mondta Liam, majd elindult a másik szobába.

Louis kétségbeesetten nézet a két túlélőre, majd könyörgően Harryre nézett. Harry rám, majd Louisra nézett , végül egy sajnálkozó pillantással felém fordult.

-Én addig körbevezetem az új vendégünket a házban-mosolygott rám szexi mosolyával.

Igazából ott akartam volna maradni, hogy megtudjam miért raboltak el, de inkább bólintottam, majd elindultam Harry után.

Felmentünk a lépcsőn, majd egy folyosóra értünk.

-Ez itt a fürdő,-mutatott balra-vele szemben van a dolgozószobánk. Itt szoktuk megírni a dalszövegeket vagy gyakorolni, de igazából csak egy egyszerű szoba. E mellett  van Liam szobája, utána Louisé majd az enyém- ennél egy pillanatra megállt majd a szeme sarkából rám pillantott- vele szembe a vendégszoba, majd Niall szobája végül a Zayné.

Én csak ütemesen bólogattam és  próbáltam memorizálni.

-Nézd, mutatok valamit- mondta hirtelen majd befogta a szemem, mire egy picit nyöszörögtem. Már megint sötétség!- Nyugi, bíz bennem.

Ezt olyan gyengéden és kérően mondta, hogy engedtem neki. A másik kezét derekamra tette, hogy irányítson. Nem mentünk sokat amikor is megálltunk.

-Kész vagy ?-kérdezte mire bólintottam.

Levette a kezét, mire olyan gyönyörű látvány tárult elém, hogy leesett az álam, ma már másodjára.

Egy erkélyen voltunk, ahonnan be lehetett látni majdnem az egész várost. A csillagos ég és a város fényei valami gyönyörű öszhatást alkotott. A városnak, csak halk morajlása hallatszott ide.



-Szeretek kijönni esténként ide-mondta Harry aki azóta elengedte a derekam és rákönyökölt a korlátra- Azért is választottam ezt a szobát.-biccentet maga mögé.

-Ez gyönyörű !-mondtam visszapillantva a kilátásra majd újra Harryre. Ő csak mosolygott és engem nézett. És néztük egymást. Közelebb jött. Szívem szerint megcsókoltam volna, de azt nem lehetett. Egyszer csak Niall hangja zavarta meg a romantikus pillanatot.

-Végeztem Louval !-mondta és közben közénk állt, hogy ő is nézze a várost- Éhes vagyok! Gyere biztos te is éhes vagy már, csináltam vacsorát.

-Oké -mondtam, majd amint Niall elindult még utoljára pillantottam Harryre aki mintha sajnálkozó tekintettel nézet volna rám.

Lementünk a konyhába ahol Louis épp a hűtőben kotorászott.

-Jókor jöttél, mivel épp nachost csináltam! -mondta miközben tálalta a kaját. Louis és Harry kétségbeesetten néztek egymásra, majd rám.

-Tudod -kezdet bele Harry- Niall már egy ideje próbálkozik a nachossal, de...

-De eddig mind pocsék volt -fejezte be Louis, mire Niall felmordult.

-Annyira nem volt rossz !-szabadkozott- Különben is, ez most jól sikerült.

Mindenki rám nézett. Nem volt mit tenni, szedtem magamnak majd megkóstoltam. A három fiú lélegzet visszatartva várta a reakciómat, mintha élet és halál lenne a tét. Milyen meglepő módon amilyen gyorsan ment be a kaja a számba olyan gyorsan köptem ki. Louis rögtön adott egy pohár vizet amivel kiöblítettem a számat. A két fiú elkezdett röhögni, Niall pedig összeráncolt homlokkal egy receptes könyvet nézett. Később rendeltünk pizzát és beszélgettünk. Elmesélték, hogy hogyan kerültek az X-faktorba és hogyan lettek híresek. Én pedig egy rövid életrajzott mondtam, kihagyva a boxolást. Nem tudom minek, de nem akartam, hogy Harry megtudja. Mikor észbe kaptam már hajnali egy volt.

-Juj, anyukád biztos aggódik már érted !-mondta Niall, majd rosszallóan Louisra nézett- Mert ugye tök normális, hogy elrabolják az ember lányát !

Louis lesütötte a szemét és picit összébb húzta magát.

-Nyugi, anyu úgy sincs otthon -mondtam semmi érzelmet kimutatva- Svájcba ment üzleti útra, egy-két hétig nem lesz itthon.

A hangomban volt valami kesernyés beletörődés.

Niall beharapta az alsó ajkát, majd sajnálkozóan rám nézett.

-Viszont jól jönne egy fuvar hazáig -mondtam a srácokra nézve.

-Ne butáskodj  -szólalt meg Louis- Itt alszol ma este és punktum T

-De...-kezdtem volna bele a magyarázkodásba, de Niall közbe vágott.

-Nincs, de ! Megkapod a vendégszobát és majd reggel hazaviszünk.-nézet rám határozottan.

-Oké !- adtam be a derekam.

-Gyere megmutatom hol van-mondta Niall, majd felkisért az emeletre- Van itt minden ami szükséges, beleértve saját fürdővel. Ha van valami akkor szólsz.

-Oké-mosolyogtam, majd ahogy bezárta az ajtót rögtön felderítettem a terepet. Az ágynak nem tudtam ellen állni, így rögtön ugrálni kezdtem rajta, amikor kopogtak. Gyorsan levágtam magam, majd nyílt is az ajtó amin Harry lépet be. Rögtön mosoly kúszott az arcomra.

-Ööö... Bocs, csak gondoltam jól jönne valami amiben aludhatsz- mondta majd egy pólót nyomott a kezembe- Kicsit, na jó, nagyon nagy lesz rád, de pizsamának ez is megteszi.

-Köszönöm -mosolyogtam rá, arra az aranyos fejére.

-Akkor, jó éjt-mondta majd elindult kifelé
-Neked is-mondtam, majd becsukta az ajtót
Gyorsan átöltöztem, majd bevackoltam magam az ágyba. A pólónak Harry illata volt. Mosolyogva aludtam el, miközben Harry járt az eszemben.